Hagyomány és újszerűség az önkéntesek munkájában

Az önkéntes munka hagyományai

Az önkéntes munkának komoly hagyományai vannak a zsidó vallásban – tórai parancs az elesettek segítése „Micva” parancsolat, jótétemény – talán nem véletlen a két jelentés egybeesése a héber nyelvben. A zsidó nagyünnepi liturgiában imádkozzuk: ál táslichénu… ne taszíts el bennünket öregségünk idején, mai szavunkkal; ne hagyj magunkra. Peszáchi (egyiptomi kivonulás ünnepe) előírás; „Aki éhes egyék velünk!” Nincs ünnep szegények megvendégelése nélkül.

A háború előtti zsidó közösségekben igen komoly önkéntes munka folyt. A Nőegylet tagjai a fővárosban és a nagyobb városokban minden templomkörzetben működtek, - ez hazánkban teljes lefedettséget jelentett – a beteglátogatáson kívül a rászorultak napi szükségleteiről gondoskodtak.

A II. világháború alatt, a Holokauszt idején – 600.000 zsidó magyar állampolgárt semmisítettek meg, főleg időseket, gyerekeket. Ezt a veszteséget a magyar zsidóság soha nem fogja kiheverni. A vidéki zsidóság jóformán teljesen megsemmisült, a zsinagógák (imaházak) nagy része a fővároson kívül végleg üresen maradt, jobb esetben könyvtárak, kulturális események helyszínei lettek, rosszabb esetben raktárak, sportlétesítmények, stb. Néhányat az igen kevés külföldre elszármazott túlélő itteni segítséggel rendbehozatott, s ma zarándokhely a túlélők gyermekei, unokái számára.

A háború után a férfiak nagy része nem jött vissza a munkaszolgálatból, koncentrációs táborokból. A demográfiai összetétel eltorzult, a középkorosztály hiányzott. A Joint amerikai segélyszervezet nem csak a magukra maradottakról, hanem valamennyi túlélőről próbált gondoskodni a lehetőségekhez képest. Ruhacsomagok, napi egyszeri meleg ebéd biztosítása, gyógyszer, pénzsegély, stb. Az 50-es években működését betiltották. Ettől kezdve Központi Szociális Bizottság néven próbálta a legjobban rászorultakat valamennyire támogatni (pénzsegély, gyógyszer és ruhaadomány) Budapesten és vidéken egyaránt. 1989-ben a rendszerváltás idején újra megnyithatta budapesti irodáját a Joint.

Szervezett önkéntes munka a háború után itt nem volt. A továbbra is működő néhány templomkörzetben az adakozás megmaradt. A nőegyletek szerepe igen csak csökkent, hiszen a kevés túlélő jó része – főleg félelemből - is szakított a hagyományokkal, a zsinagógákba főképpen csak az idősebb emberek jártak. A nőcsoportok tagjai továbbra is önkéntesként dolgoztak, igen sokat segítettek a különböző rendezvényeken, rendszeresen bejártak a Szeretetkórházba, meglátogatták a rokon nélkül maradt idős, beteg, magányos Holokauszt túlélőket. A 80-as, 90-es években megalakult klubokban szintén akadtak önkéntes segítők, az ő munkájuk is igen fontos volt.